phone home menu search camera trash close menu1 menu1 menu1

Szolgáltatások

A műhely tevékenységi körének palettája igen széles, hiszen nem csak autó hifi, azon belül is erősítők, fejegységek, mélysugárzók, komponens szettek, koaxiális hangszórók, valamint különböző egyéb tartozékok beszerelésével foglalkozom, hanem kiemelt figyelmet fordítok az egyre népszerűbb autós multimédia fejlődésének követésére. Rohamosan megnövekedett az igény navigáció, érintőkijelzős rádiók, telefontükrözés, valamint különböző méretű és elhelyezkedésű monitorok beszerelésére. Rendkívül nagy hangsúlyt fektetek gépjárművédelemre, hiszen nem ritka, hogy az újonnan vásárolt autók csupán napokat/heteket tölthetnek új tulajdonosaiknál az egyre gyakrabban előforduló gépjárműlopások miatt. Kivétel nélkül, minden esetben ajánlom riasztó, immobiliser, rablás gátló, vagy műholdas/GSM követő beszerelését, esetleg ezek közül néhány együttes használatát.

Mivel egyre több időt töltünk gépjárműveinkben, még inkább előtérbe kerülnek a különböző kényelmi extrák, mint szükségletek. Szinte már általános felszereltségnek számít a központi zár, legyen szó annak utólagos beszereléséről, vagy a gyári központi zár javításáról. Ne feledkezzünk meg a ma már szinte természetesnek számító elektromos ablak illetve kihangosító nyújtotta kényelemről, a hideg napokon kellemes közérzetet nyújtó ülésfűtésről, vagy a még csak korlátozottan elterjedt, de abszolút növekvő tendenciával feltörekvő tolatóradar/parkolóradar vagy menetfigyelő kamerák ágazatáról sem.

Az ingázók illetve egyszerre nagy távolságokat autózók körében népszerű választás a traffipax védelem: folyamatos érdeklődés övezi a különböző előjelzőket, blokkolókat.

A megnövekedett városi forgalom sem könnyíti meg a gépjárművel közlekedők életét, ezért utólagos extraként gyakori választás a tolatókamera beszereltetése, ahol opcióként választható például gyári tolatókamera megtartása utólagos rádióhoz vagy gyári fejegységhez utólagos tolatókamera beszerelése.

Különböző apróbb javítási munkákkal is fordulhat hozzám bizalommal, hiszen olykor jobb egy szakértőre bízni a világítás javítását vagy cseréjét, a különböző kisebb-nagyobb autóvillamossági munkákat, gyújtáskapcsoló javítását, vagy a kicsit összetettebb feladatnak számító vonóhorog bekötést.

Nem lenne kihívás ez a szakma, ha a hosszú évek alatt megszerzett ismeretek és tapasztalatok csupán az autókra korlátozódnának, hiszen egy hajóba ugyanúgy szerelhető bármilyen multimédia eszköz, de még professzionális hifi is. Mezőgazdasági gépek/munkagépek használatát is könnyítheti tolatókamera, a járműben eltöltött időt teheti kellemesebbé rádióval való felszerelése. A quadok és motorok szerelmeseinek sem kell lemondania a kényelemről, hiszen felszerelhető ülésfűtés, szivargyújtó vagy USB átalakító is. A védelem is ugyanolyan fontos tényező, mint az autóknál, de akár villamossági szerelésük sem jelent kihívást.